B.D.Nr.: 4428.                                                                                                         1948. 09. 06.

 

Válaszút – a hűségesek kipróbálása

Benső konfliktus

 

Ti is, hűségeseim, válaszútra kerültök, tehát döntenetek kell, hogy melyik úton jártok. Mert az akarat kipróbálása nálatok sem marad el, ti is csak az állandó küzdelemben tudtok kiérlelődni, hacsak nem dolgoztok megnövekedett szereteterőben. Ekkor a döntés sem esik nehezetekre, mert tisztán és határozottan felismeritek, melyik út a helyes. És az akaratotoknak lesz ereje azon járni, még ha kövesnek és tüskésnek is látszik. Kiegyenlíti a megnövekedett szereteterő, tehát a szeretet-tevékenység mindig láthatóan megmutatkozik rajtatok, mindent véghezvisztek, ha szeretetben éltek.

De szeretetben él minden ember, aki nem állítja magát a középpontba, hanem nyitott szemmel él a környezetében, és segítőleg közbenyúl, ahol szükség van rá. Szeretetben él minden ember, aki késztetést érez jót tenni, aki keresi élete tartalmát, és az önzetlen szeretet-munkában megtalálja. Aki jót gondol, jót mond és jót cselekszik – azaz gondolatban, beszédben és tettben az örök Rendhez illeszkedik, az isteni elképzelésben való fennmaradást és felépítést szolgálja.

Minden ember magában hordja az érzést, hogy mi a jó, mert mindig érezni fogja önmagán az embertársaktól kapott valamint rossz gondolatok és cselekvések kihatását, nagyon jól meg fogja különböztetni, mi boldogítja vagy károsítja. Tehát mindig szükséges mércét állítani, és a maga érzése mindig megtanítja mi a jó, és mi a rossz. Akiben megvan az akarat, hogy jól cselekedjen, az valóban nem jut téves gondolatokra.

Hogy benneteket, hűségeseim, benső konfliktusokba engedlek jutni, azért szükséges, mert az önszeretettől titeket is salakmentessé kell tenni, mivel az olykor elhomályosítja a tiszta gondolkodást, és visszatart a szeretet gyakorlásától. De ti növekedjetek, és az eljövendő időben szolgáljatok nekem eszközként. Tehát mindent le kell vetkőzni, ami még akadályozza szívetekben az én állandó lakásvételemet. Minden szenvedés, minden belső küzdelem egy előkészület, amivel birtokba vehetlek benneteket, hogy rajtatok keresztül dolgozhassak.

Gyakran álltok majd válaszúton, de én láthatatlanul mindig oldalatok mellett állok, és szeretetteljesen a helyes útra szorítalak. Segítek hogy legyőzzétek az önszeretetet, és fáradhatatlanul a felebaráti szeretetnek szenteljétek magatokat, így szeretetté alakítsalak azért, hogy teljesen bevonulhassak szívetekbe, és ott tartózkodhassak.

Ámen.